Van egy barátnőm, Debrah, pszichológus. Egy nap felkérte őt Philadelhia város vezetősége, hogy tartson konzultációt egy csoport kambodzsai bevándorlónak.  Menekülteknek, akik nemrég érkeztek a városba. Debrah-t megrémítette a feladat. A menekültek átélték a népirtást, éheztek, a családjukat a szemük láttára gyilkolták meg. Éveket töltöttek táborokban, lélekvesztőkön menekültek nyugatra. Mit kezdjen ennyi szenvedéssel, hogyan segítsen rajtuk? Sosem találnák ki, miről akartak a menekültek Debrah-val, azaz egy pszichológussal beszélni.Olyanokról, hogy” találkoztam egy fiúval a táborban, azt hittem szeret, de amikor más hajóra kerültünk, összejött az unokanővéremmel. Azt állítja, hogy csak engem szeret és folyton hívogat, de összeházasodtak. Mit csináljak? Még mindig szeretem.”

Mind egyformák vagyunk...

A részlet az Ízek, imák, szerelmek film első néhány másodperce, és azóta belém van égve, mióta először láttam, sokévvel ezelőtt. Mert akkora igazságot fogalmaz meg. Lehet bármi az életünkben, lehetnek akármilyen nagy projektek, fontos feladatok, lehetünk akármilyen fontos és sikeres emberek, vagy rengeteg szenvedést átélt kambodzsai menekültek, a téma, ami mindenkit érzékenyen érint, 6-99 éves korig, ami leginkább, a legmélyebben foglalkoztat minket, az a szerelem. Szeretet. Szakítás. És minden ezzel járó körülmény.

Nagyjából mindegy, hogy veled szakítanak vagy te szakítasz, mindenképpen az egyik legnagyobb önismeretet megkívánó helyzet (a párkapcsolattal egyetemben), hogy azt, hogy viszed végig, éled meg, éled túl.

Nem vagyok díszpéldája a párkapcsolat mesterségének, sőt életem talán legtöbb kihívásával tarkított területe, de éppen ezért a legtanulságosabb is. Tekintve, hogy nem csak úgy sodródom, hanem tudatosan figyelem a folyamatokat, a folyamataim, a megéléseim, a miérteket, valóban az egyik legnagyobb tanítóm, magamról.

Ezért bátorkodom megírni a megfigyeléseim, tapasztalásaim, mert lehet, hogy másnak segítség egy-egy felismerésem.

A tűzoltástól kezdem, azaz visszafele, abból az állapotból, ha épp szakítás után vagy. Vagy esetleg benne vagy még egy kapcsolatban, ami nem épít, de képtelen vagy kilépni.

Ezeket a kérdéseket érdemes magadnak feltenni és nagyon őszintén megválaszolni. Ha nem figyelünk eléggé, magunknak nagyon könnyű hazudni.

Nekem már annyira érzékenyek az antennáim, hogy ha nem jó helyen vagyok, ha valami „ellenem”, a valódi vágyaim ellen dolgozik, de nem vagyok hajlandó elmével belátni, a testem jelez. Van, hogy sokkal előbb, minthogy az érzés maga tudatosulna, hogy olyan kompromisszumokba megyek bele, amiket igazából nem szeretnék. Azaz nem a jó úton vagyok. Csak ezt néha nehéz beismerni, nehéz elengedni egy kapcsolatot, egy helyzetet önszántadból.

TEHÁT AZ ELSŐ, HOGY FIGYELD MAGAD!

Figyeld a tested, a lelked jelzéseit, mert ezek mind üzenetek. Csendesedj el, figyelj befele, és kérdezd meg magadtól, hogy tényleg, maradéktalanul boldog vagy-e (ha még benne vagy a kapcsolatban), vagy boldog voltál-e igazából. Hogy valóban veszteség-e a kapcsolat megszűnése. Vagy csak az egódnak fáj?

Azzal sincs semmi baj, teljesen rendben van! Csak könnyebb lesz, ha ezzel szembe nézel.

MILYEN ÉRZÉSBŐL KAPCSOLÓDSZ?

Valódi szeretetből vagy hiányból? Azért keresel kapcsolatot, vagy azért ragaszkodsz az exedhez, mert valóban, tényleg őt szereted? Vagy csak félsz egyedül lenni?

Amikor a szakítás után rád tör a szorongás, olyankor tényleg ő hiányzik, vagy csak az egyedüllét nyomaszt? Ha ilyenkor felhívod egy barátod, meg tudsz nyugodni, elmúlik a szorongás?

Mert akkor nem érdemes az exedre vetíteni a hiányodat. Az, hogy hiányzik teljesen normális. Ez egy gyászfolyamat. Elmúlt valami az életedben és annak a hiánya egy ideig meg fog érinteni. De vizsgáld meg az érzést magadban, és ha azt a félelem táplálja, a hiány, ha azért nyúlnál vissza, hogy elfedje ezt a rossz érzést, hogy hirtelen betöltse valami, ami már nem működött, akkor válaszd magadat! Válaszd a jövőt és ne nyúlj vissza tűzoltásként a múltba, mert annál tovább ragadsz benne.

MIT TANULTÁL BELŐLE?

Minden kapcsolat tanít valamit. Azért kapjuk őket, a feladatokat, hogy fejlődjünk. Mindig olyat kapunk, amiből aktuálisan a legtöbbet tanulhatjuk. Mindig azon a szinten, ahol éppen tartunk. Mindig olyan jön veled szembe, aki téged tükröz, aki olyan feladatot hoz, amit éppen meg kell oldanod, hogy feljebb lépj. Ezt meg lehet fejlődni a kapcsolaton belül is, de van, hogy ez nem sikerül. És ez nem a te hibád, sőt senkinek nem a hibája. Ezek feladatok és ti mindketten megpróbáljátok megugrani/ megfejlődni a sajátotok. Lehet, hogy neked sikerül, de ő még nem tart ott, hogy megugorja a sajátját. Lehet, hogy még neked sem sikerül, és ha nem megy együtt, a feladat még ott van, még egyedül is megoldhatod, ha belátod, hogy mi volt az. Ha tudatos vagy rá és megérted, hogy mit kellett volna másképp csinálnod (általában ezek ismétlődő mintázatok, úgyhogy nem nehéz rájönnünk, hogy mi lenne a feladat) és ez valamiért ebben a kapcsolatban nem sikerült, attól még te szintet léptél, ha a következőbe ezt a hibás működést már nem viszed tovább, hanem kijavítod.

Ezért írtam az előző kérdésnél, hogy válaszd a jövőt, a következő lehetőséget, ahol már egy szinttel magasabbról indulhatsz, ha felismered a saját hibás működésed és oda már nem viszed ezt tovább. Ha tanulunk a hibáinkból, mindig egy szinttel magasabbról indulunk, mindig csak jobb lehet, mint az előző. Szerintem ez megnyugtató.

VALÓJÁBAN MIBE VAGY SZERELMES?

Van egy elmélet, miszerint sosem a másik személybe vagyunk szerelmesek, hanem abba, amilyennek saját magunkat látjuk a másik szemében. Ezzel én nagyon egyet tudok érteni. Szerintem valahogy úgy van, hogy abba szeretünk bele, amit a másik ki tud váltani belőlünk, amilyenekké mi válunk a másik ember mellett. Ehhez természetesen kell a másik, hiszen ezt akkor, abban a pillanatban csak ő tudja kiváltani, azzal, amilyen ő, de azt azért érdemes látnunk, hogy ez, a szerelem állapota egyfajta projekció. Amikor ez az érzés kölcsönös, akkor oda-vissza projektáljuk azt, amit valójában látni és érezni szeretnénk. Oda-vissza tüzeljük egymásban az érzést, oda-vissza csillog a szemünk, emeljük egymást azzal, ahogyan a másikat látjuk, és magunkat a másik szemében... és ez így egy tök szép és csodálatos állapot. Valójában ezekért az állapotokért érdemes élni, mert ezekben kiteljesedve, tökéletesnek, csodálatos lényeknek érezhetjük magunkat, és ez lenne tulajdonképpen a megvilágosodás célja is. Hogy maradéktalan örömöt, boldogságot és teljességet érezzünk.

Ezzel csak akkor szokott baj lenni, amikor ez az állapot lecsitul. Mert előbb utóbb lecsitul. Ebben az állapotban nem lehet leélni egy egész életet, mert tulajdonképpen életképtelenné válnánk egy idő után, hiszen ilyenkor semmi nem számít, minden másodlagos emellett az érzés, élmény kavalkád mellett. Tulajdonképpen itt egy kicsit el is szoktuk veszíteni a fonalat. Ilyenkor van az, hogy hanyagoljuk a barátainkat, nem toljuk úgy a munkát, stb, stb, annyira a rózsaszín ködben úszunk. De ezzel nincs semmi baj, mert úgyis elmúlik.

És a baj akkor van, ha ezután semmi nem marad meg ebből az állapotból. Ha valóban az egész csak projekció volt, és miután lehullott a lepel, elszállt a köd, hirtelen olyan, mintha nem is ugyanaz az ember lenne a másik, mint akinek eddig láttuk. Ez oda-vissza megtörténhet és akkor érdemes feltenned magadnak a kérdést, hogy valójában mihez ragaszkodsz?

Ahhoz a csodálatos, felemelő, rózsaszín és csillámporos érzelem-cirkuszhoz, amit kiváltottatok egymásból, amit ő váltott ki belőled, de valójában benned volt (és most is benned van)... vagy ő hozzá?

Mert ha belátod, hogy igazából ő nem olyan, amilyennek projektáltad (és ez nem az ő hibája, ő olyan, amilyen és ez így van jól!!), ha belátod, hogy magába az érzésbe voltál szerelmes, akkor könnyebb elengedned ezt a kapcsolatot, hiszen tudod, hogy az érzést majd egy következőben is meg fogod tudni élni.

Az érzés, amit éreztél benned van. Az a csodálatos nő, akinek érezted magad mellette, az te vagy, csak nélküle, enélkül a tükör nélkül hajlamosak vagyunk nem látni.

Tulajdonképpen az lenne a cél, hogy ezt megtanuljuk a saját tükrünkben is felfedezni. És valahol erre vannak a párkapcsolatok. Erre tanítanak minket. Ha ezt megértjük.

BIRTOKOLNI AKARSZ VAGY VALÓBAN SZERETSZ?

Megint csak ugyanott vagyunk. Milyen érzésből működsz? Félelemből vagy szeretetből? Miért ragaszkodsz a másikhoz? Milyen érzések, gondolatok jönnek elő belőled, amikor arra gondolsz, hogy elveszíted/tetted őt?

Nem ritka, hogy eleinte egy szakítás után, ilyen gondolatai vannak az embernek (tehát nekem is): 

„Nem akarom látni, hogy mi történik vele, mert nem akarom látni, hogy jól van.” (Nehogy már jól legyen nélkülem, amikor nekem még mindig rossz.- ez normális...gyászfolyamat..tudjuk)

„Nem akarom, hogy mással legyen.” (Jóhogy nem!- ez is normális érzés)

„Azt akarom, hogy rájöjjön, hogy milyen rossz nélkülem, hogy rájöjjön, hogy mennyit veszített.„ (Most simogassuk meg az egó-buksinkat)

Szóval ezek a gondolatok és érzések eleinte teljesen normálisak. Meg van sértve az egónk, fáj a veszteség, fáj, hogy már nem mi vagyunk a középpontban, fáj, hogy már biztos eszébe sem jutunk. Fáj, hogy mellőzve lettünk.

És ilyen és ehhez hasonló, nem túl építő gondolatok kavarognak bennünk. Aztán ezek majd idővel elmúlnak, mert már te is jobban leszel, már neked sem jut eszedbe (de nehogymár ugyanez legyen nála is..  ), és az idő múlásával minden enyhül, hiszen te is távolodsz.

Szóval ne ostorozd magad, ha ezekben az érzésekben pörögsz eleinte, de azért, ha már az elején felteszed magadnak azt a kérdést, hogy ezt valójában mi mondatja veled? Az egód, a birtoklási vágyad, vagy valóban a szeretet, sokat könnyíthetsz magadon.

A szeretet nem mond ilyeneket. A szeretet azt szeretné, ha ő is jól lenne. A szeretet szeretné, hogy boldog legyen.

De ehhez idő kell. És ezt engedd meg magadnak.

AZ EGÓDDAL MI ÚJSÁG?

Kapcsolódva az előzőhöz: ha tök őszintén magadba nézel, megvizsgálod, hogy valóban azt kaptad-e ettől a kapcsolattól, amit szerettél volna. Hogy valóban minden stimmelt-e és minden meg volt és úgy volt, ahogy azt álmaidban elképzeled egy ideális kapcsolatról.

Hogy te az tudtál -e lenni benne, aki valójában, zsigerileg vagy. Hogy azt tudtad adni, amit igazán szeretnél. Hogy tényleg, szívből láttad-e magad előtt, hogy együtt élitek majd le az életeteket. Hogy soha nem volt egy cseppnyi kétséged-e, hogy ő az igazi, hogy te benne megtaláltad a tökéletes „másik feled”.

(És ez nem azt jelenti, hogy soha nem volt vita, nézeteltérés, hogy nem lehettek problémák, hanem azt, hogy mindent meg tudtatok és akartatok oldani, mert közösen mentetek egy cél felé, kérdések nélkül.)

Úgy, hogy közben nem csak kamuztad magadnak ezt, mert már nincs kedved tovább keresgélni, meg már olyan jó lenne megnyugodni, meg már olyan jó lenne biztonságban tudni ezt a területet...

 Szóval, hogy soha egy pillanatig, egy századmásodpercig sem merült fel benned, hogy igazából most egy kicsit hazudsz magadnak...

 Akkor mit válaszolsz magadnak?

Hogy tényleg életed szerelmét veszítetted el... vagy csak az egód tombol, mert nem az lett, amit ő akart, ahogy azt ő elképzelte?

Ugye? Máris könnyebb...

És akkor, ha már rájöttünk, hogy nem kell belehalni a szakításba és a veszteségbe, akkor nézzük meg azt, hogy miért nem működnek a párkapcsolataink/ vagy miért nem működnek jól a párkapcsolataink.

MILYEN MINTÁT MŰKÖDTETSZ?

Ha felrajzolnál egy idővonalat és rajta minden kapcsolatodat, milyen ismétlődő mintázatot tudnál felfedezni, ami benne volt mindegyikben? Ami miatt veled szakítottak, vagy te szakítottál? Amilyen működési mintázatokat futtatsz időről- időre, ciklikusan? Milyen érzésből keresel kapcsolatot? Hiányból esetleg? Vagy teljesen ki vagy teljesedve, egésznek érzed magad, két lábon állsz, érzelmileg stabil és kiegyensúlyozott vagy és egyedül éppolyan boldog, mint kapcsolatban?

Álljunk meg egy picit! Nem azzal van baj, hogy kapcsolódni szeretnénk, ez a világ legtermészetesebb dolga, a legtermészetesebb „szükséglete”. De milyen érzésből tesszük, azaz mi a valódi motiváció mögötte? Azaz, hogy állsz magaddal?

Amikor felregisztrálsz a Tinderre, az egy hiányérzetből fakadó késztetés, amire hiányérzetből fognak érkezni a jelöltek és te ugyanazokat a köröket fogod lefutni, csak a személy cserélődik le.

Vagy egy érzelmileg teljesen egészséges, a sérüléseit átdolgozott emberként, aki rálát a működéseire, és tudja azokat irányítani?

Tudja, mert letisztázta már magában, hogy mit szeretne, és nem megy bele olyan kompromisszumokba, amikkel már százszor megégette magát, hiányérzet, és a szükség érzése miatt. Hanem észreveszi, amikor nyomná be a szokásos gombot, amikor jön a szokásos rossz érzés, amit szeretne elfedni egy újabb kapcsolódással. Mivel már felismerte a sémáit, amiket eddig automatikusan futtatott, már felismeri az érzéseit és tudja, hogy bár automatikusan nyúlna a szokásos megoldáshoz, de képes másképp dönteni. Azt az utat választani, ami lehet, hogy nehezebb, hiszen új és ismeretlen, de oda vezet, amit valójában szeretne. Egy egészséges és kiegyensúlyozott párkapcsolathoz.

Ehhez pedig önismeret kell. Ismerned kell a működésed, a mintáid, amik alapján mindig futtatod a programot, és ami mindig ugyanoda vezet, és ha most máshová szeretnél eljutni, akkor másik megoldást, másik utat kell választanod.

Vizsgáld meg, hogy MIT SZERETNÉL VALÓJÁBAN, ÉS EHHEZ KÉPEST MIT ISMÉTELSZ ÁLLANDÓAN.

Vizsgáld meg, hogy mit szeretnél megélni igazából egy párkapcsolatban. Mit szeretnél érezni? Ne csak az írd fel a listára, hogy az a másik személy milyen legyen, vizsgáld azt is, hogy te milyen szeretnél lenni mellette. Hogy lehess teljesen önmagad és ő úgy fogadjon el, ahogy vagy. Mindenestől, szőröstől-bőröstől.

Írd le azt is, amit te szeretnél adni egy kapcsolatban. Próbálj az érzések mentén gondolkodni, ne külső dolgokról, hanem a te megéléseidről, érzéseidről. Mit szeretnél mellette érezni? Mert ha ezt figyeled magadban, akkor legközelebb hamarabb észreveszed, ha nem azokat az érzéseket éled meg, amire vágysz. Hiába olyan pont, mint amit te elképzeltél, ha belőled nem azokat az érzéseket váltja ki, ha te nem úgy érzed magad igazából, ahogyan szeretnéd.

HOL ADOD FEL MAGAD?

Hol van az a pont, amikor érzed, hogy bele fogsz csúszni újra ugyanabba a folyamatba, de nincs erőd megállítani. És itt szedd össze az erőd, és dönts másképp! Dönts magad mellett!

Ehhez erő kell és önszeretet. Ahhoz, hogy magadat válaszd, szeretni kell saját magad, jobban, mint bárki mást.

Ha te szereted magad, akkor fognak mások is szeretni. Ha szereted magad, akkor nem fogsz méltatlan kompromisszumokat hozni, mert nem szükséged lesz a másikra, hanem megfordul a dolog. Már onnan közelítheted meg, hogy ki az, aki a te figyelmedet, idődet, energiádat, szerelmedet megérdemli. Ki lesz méltó rá, hogy hozzád kapcsolódjon. Akitől te is több leszel és ő is általad. 

Az önszeretet megerősítése egy folyamat, és sokan nem indulunk túl jó helyről, mert sajnos ez, ahogy cseperedünk és a világ kinyílik, majd ránk nyomja az elvárásait, sérül szinte mindannyiunkban. Aztán beindítja azokat a mechanizmusainkat, automatizmusainkat, amit aztán nem győzünk javítani. De érdemes.

A végén megnyerheted, amire a legjobban vágysz, amire mindenki vágyik: A magabiztos, kiegyensúlyozott önmagadat és egy egészséges és boldog párkapcsolatot!

Erről szól a „Hogyan gyere ki a mélypontokból” E-Bookom. Ha szeretnéd megtudni hogyan emelhetnéd magadban az önszeretetet, olvasd el azt is!