Az elmúlt időszakom bővelkedett nehezebb napokban, és a tetőzést ugye manapság sokféleképpen értelmezzük, ezért nem is azt mondanám, hogy ez tegnap volt, inkább még egy utolsó hátba rúgásnak értelmeztem, amikor már elfordultál, továbbmennél, inkább elfelejtenéd, de még utoljára visszaköszön (második hullám??). ⁣
Ilyenkor a világon minden, de minden elmondhatatlanul szaaaar és menthetetlenül elcseszett ... a fejemben. Mert, hogy természetesen minden, ami rossz, csak ott létezik. Leküzdhetetlen, megmászhatatlan képtelenséget érzek ilyenkor magamon, és a legrosszabb, hogy még hibáztatom is magam miatta, hogy miért hagyom magam belespirálozódni, és miért tartok még mindig itt, és miért nem vagyok már felnőttebb és bölcsebb, és egyébként is. ⁣
⁣
Ismerős?⁣
⁣

Nahh, hát sokmindent tanultam az elmúlt jónéhány hétben, és voltak benne jó nagy hullámhegyek és völgyek is, de a legnagyobb tanulság mégis az volt, hogy minden, de minden egy dologból indul ki. Magadból. És az önszeretetedből... vagy annak a hiányából. Ami bent, az van kint is, így amit magadnak adsz, azt kapod kívülről is. És amikor ezt nem tudatosítod, és egyre jobban húzod le magad, mert még emiatt hibáztatod is magad, ergo még inkább veszel el a magaddal szemben támasztott tiszteletből, és szeretetből, annál inkább tarol le kívülről is ugyanez. Ez egy olyan örvény, amit érdemes nagyon hamar észrevenni. Meg tudod változtatni az egész életed, ha észreveszed, hogy minden történés gyökere te magad vagy, és az, hogy mit adsz magadnak, mennyire szereted te saját magadat. ⁣
⁣

És az a szeretet önmagad felé azt is jelenti, hogy például megengedheted magadnak, hogy szomorú legyél, és attól még nem vagy szarfej. Hogy érezheted magad padlón és az nem azt jelenti, hogy ugyanott tartasz, mint fél éve és semmit nem fejlődtél. Hogy ha most is elragadnak az érzelmek, és nem tudod úrinőként kontrollálni magad, az nem jelenti azt, hogy egy kuka az összes magadba vetett munka, amiken keresztülmentél, mert mindenkivel megesik, hogy nem tökéletes a viselkedése, a modora, a tettei. Hogy attól még, hogy nagyjából jól navigálsz az életben, még hibázhatsz, és ha hibáztál nem kell feltétlenül ostoroznod magad...sőt! Légy magaddal is olyan, mint amilyen ilyen esetben a gyerekeddel lennél.

Engedd meg magadnak, hogy hibázz, és legyél magaddal ugyanolyan kedves és elnéző, mintha ő tette volna ugyanezt. Vele valószínű nem úgy beszélnél, amilyeneket ilyenkor magadról gondolsz. Engedd meg magadnak, hogy ilyenkor egész nap csak feküdj a kanapén, ha ahhoz van kedved és sírj nyugodtan, ha épp az segít, mert valószínű sokkal hamarabb rendbe jössz, mintha aznap is egész nap csak küzdenél az elemekkel és próbálnál túlleni rajta, úgy, hogy próbálsz másra koncentrálni. Minél inkább küzdesz, annál lejjebb süllyedsz a mocsárban.

Szeresd magad ugyanúgy, mint ahogy másokat szeretsz olyankor, amikor látod, hogy szükségük van rád, mert neked sincs másra szükséged ilyenkor, minthogy megengedd magadnak, hogy gyenge légy és esendő. Megteheted, sőt, meg kell tenned, hogy átengeded magadon a fájdalmakat, a kétségeket, a rossz érzéseket is, hogy aztán másnap kihúzd a sötétítőt és meglásd, hogy a nap amúgy süt még mindig, azóta is.